Önmagammal körbezárva

A Gyulai Civil Hét keretében a Gyulai Ábrahám Önmagammal körbezárva című kötet bemutatóját június 10-én tartották a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében.

A könyvbemutató a Boróka Egyesület szervezésében valósult meg, melynek a verses kötet szerzője, Ábrahám György is alapító tagja. Az est házigazdája az egyesület elnöke, Bokor Ildikó volt, aki bevezetőjében rámutatott, hogy alig létezik olyan kulturális esemény a városban, melyen Ábrahám György ne lenne jelen. Ám a sokan gazdasági szakemberként tevékenykedő, de a művészetekre is fogékony ünnepeltet ezúttal költőként is köszönthették az egybegyűltek.

A nem csak köztiszteletnek örvendő, hanem mindenképp közszeretetben álló szerző 70. születésnapja alkalmából, meglepetésként kapta versei kötetbe szerkesztett gyűjteményét családjától, akik teljes titokban állították össze ezt a közel száz oldalas átfogó könyvet. Ábrahám György – ahogy akkor a gyűjteményt, a könyvbemutató délutánján hasonlóan – meghatottan fogadta az egybegyűlteket.

– Nagy kegy ez nekem, egyrészt, hogy beszélhetek erről, másrészt, hogy ennyien eljöttetek, pláne a Lélek Ünnepe után – mondta a hetvenes elsőkötetes.

A Pünkösd hetében tartott könyvbemutatón Ábrahám György elárulta, hogy a nyugdíjas élettel ölébe hulló felszabadult szabadidő hasznos eltöltéseként folyamodott a költészethez. Akkor írta első, Gyalázat című versét, melyet azóta több kötetre való mennyiség követett.

– Most már alig hiszem valamiről, hogy nem tudom megcsinálni – jegyezte meg sajátos stílusában, melynek keserédes derűje mindvégig átlengte az ünnepi alkalom hangulatát.

Azt azonban sürgősen hozzátette, hogy minden sorát csakis ösztönszerű késztetésből vetette papírra, és amikor költeményeinek száma háromszáz körüli lett, elvitte Krasznahorkai Gézához, aki a mennyiséget harmadolta, és többre is azt mondta, hogy az nem vers.

– De ez engem nem érdekelt! Nem verseket írok, hanem reáliákat” – derítette tovább közönségét a költő, aki a kötetben szereplő költemények mellett az azóta született reáliáiból is felolvasott.

A mindenképp tartalmas, önironikus, műfajukat tekintve is sokféle írások azonban egységes képet adnak arról az élet kérdésein gondolkodó, bárkivel vitába szálló, friss lelkű és világra nyitott Gyulai Ábrahámról, ki magára olykor, mint hatezer éves névadójára tekint, valamint, hogy Gyula városához való viszonyulása oltári szentségű.

Az Önmagammal körbezárva című kötet reáliái megismertetik szerzőjüket, melyből a kedd délutáni könyvbemutatón – az egyenetlenül irányított, szerkezet szerinti áttekintésben olykor elvesző és egyikben sem elmélyülő, olykor csapongó beszélgetés ellenére – is felvillant Ábrahám György méltán kedvelt személyisége.

A kötet ajándék, kereskedelmi forgalomban nem hozzáférhető, megszerezni nagy kiváltság, hisz Ábrahám György szeretettel ajándékoz belőle, de csak azoknak, akiket ő maga méltónak illet rá.

A belépés ingyenes.

Forrás: gyulaihirlap.hu

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..