Térdíszítő húsvét – 2017

Gyulai Hírlap – Kiválasztották a húsvéti pályaműveket
Az alkotások április 9-től lesznek láthatók Gyula frekventált helyein

A környezetszépítő pályázat pályaműveinek elbírálására gyűltek össze a zsűri tagjai március 29-én. A polgármesteri hivatal ovális termében megtartott megbeszélésen négy alkotásról döntöttek a grémium tagjai.

A Szászné dr. Várkonyi Adrienn, Gyula város főkertésze, Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezetője, Imre György, a Békés Megyei Hírlap fotóriportere, Béres István, Gyula város főépítésze, Mocsár-Pörjés József, a Gyulai Hírlap főszerkesztője és Nánási János, a kezdeményezés ötletgazdája alkotta ítészcsapat a kiválasztott pályaműveket vitatta meg. A négy tervet néhány kiegészítő információval látták el, ezzel útjára indították az össznépi városdíszítést.

A tervek szerint április 8. és 9. között lesznek majd láthatók az elkészült alkotások. A Térteremtő húsvétolás elnevezésű kezdeményezés remekműveit egészen április 23-ig láthatják az érdeklődők a város frekventált terein. A kiválasztott csapatok olyan helyeken helyezhetik el különlegességeiket, mint a Petőfi tér, a Kossuth tér vagy a Szent László utcai körforgalom.

A Térteremtő húsvétolás idei pályaműveit a Boróka Kulturális Egyesület, a Japánkert Barátok Köre Egyesület, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület, a Gyulai Ifjúsági Központ és az Almásy-kastély csapata építheti meg.

– Idén is nagyon szép és igényes pályaművek érkeztek be hozzánk. A négy kiválasztott tervet április 9-től tekinthetik meg a történelmi belvárosban sétálók. A kompozíciók egészen április 23-ig díszítik majd városunkat – árulta el a részleteket Szászné dr. Várkonyi Adrienn.

Gyulai Hírlap – Térteremtő húsvétolás Gyula belvárosában
Környezetszépítő pályamunkák gondoskodnak az ünnepi hangulatról a fürdővárosban

A gyulai Japánkert Barátok Köre Egyesület és Gyula Város Önkormányzata által kiírt környezetszépítő pályázat kiválasztott alkotásait építették meg a jelentkező csapatok április 8-án és 9-én. A civil összefogás remekműveit bárki megtekintheti a történelmi belváros utcáin.

A kezdeményezés keretében civil szervezetek, egyházak és közösségek öltöztethetik ünnepi díszbe a várost. Az idei pályázatra beérkezett terveket a zsűri döntése alapján négy csapat építhette meg, az elkészült alkotásokat Gyula város frekventált helyein helyezték el. A pályaművek április 22-ig tekinthetők meg.

A mestermunkák között ceruzából készült pad, üldögélő nyuszi, rózsaszín tojás és mókás fotóháttér is található. A város apróságai és az ide látogató turisták már össze is barátkoztak a kiállított darabokkal, így rengeteg fénykép viszi majd hírét a vállalkozásnak.

A Térteremtő húsvétolás idei pályaműveit a Boróka Kulturális Egyesület, a Japánkert Barátok Köre Egyesület, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület, a Gyulai Ifjúsági Központ és az Almásy-kastély Látogatóközpont csapata építhette meg.

Forrás: gyulaihirlap.hu

Forrás: Gyulai Hírlap

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..