A Gyula Televízió beszámolója:
Alapításának 15. évfordulóját ünnepli ebben az évben a Boróka Kulturális Egyesület.
A jeles alkalomra ezúttal plakátkiállítással emlékeztek a városi könyvtár előadótermében. A több mint egy évtized alatt számos kulturális programot, tárlatot szervezett az egyesület, melyekben kolozsvári, nagyváradi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, kovásznai, valamint aradi vendégek, József Attila-díjas költők vettek részt, közöttük Kolcsár József sepsiszentgyörgyi színművész, az esemény díszvendége.
A számos program plakátja közül harmincegyet választottak ki, melyek valamilyen módon különlegesek a közösség történetében.
Jövőbeli tervek között szerepelnek meglepetések, árulta el Bokor Ildikó. Továbbra is számíthatnak az érdeklődők író-olvasó találkozókra, diákprogramokra, valamint akár táborok szervezése is az elképzelések között szerepel. A városi könyvtár földszinti előadótermében található tárlat augusztus végéig tekinthető meg.








Képek: Gyula Televízió
Forrás:
https://www.gyulatelevizio.hu/2026/08/10/plakatkiallitas-nyilt-a-15-eves-boroka-egyesulet-programjairol/?fbclid=IwVERTSATz5SZwZG9mBWV4dG4DYWVtAjEwAHNydGMGYXBwX2lkDDM1MDY4NTUzMTcyOAABHig5xOs9f_mOoX1cRQQWEtm7vkBY9DX5v2mAC-QLA_CG5tu6onynq9phyeC9_aem_CYziYh-l2cUUoeHJM3IPJQ