A Nagy Medve

A Gyulai Várszínház, a Boróka Magyar-Székely Kulturális, Közhasznú Egyesület, valamint gyulai cégek és magánszemélyek összefogásának köszönhetően ezúttal a kézdivásárhelyi Macskakő Színjátszó Csoport előadását láthatta a közönség a városi teátrum kamaratermében. A 2008 óta működő, diákokból álló amatőr társulat Csehov Medve című egyfelvonásos komédiáját dolgozta át A Nagy Medve címmel.

Az előadás után Bokor Ildikót, a Boróka Egyesület elnökét, a gyulai vendégjáték megálmodóját kérdeztük a szervezőmunka részleteiről. Mint mondta, a darabról Kolcsár Józseftől, a színjátszó csoport vezetőjétől és egyesületük tiszteletbeli elnökétől hallott először. A színpadon olyan fiatal diákok játszottak, akik még soha nem voltak Gyulán, sőt Magyarországon sem – tette hozzá.

Bokor Ildikó kiemelte, a darabot civil összefogással, segítőkész emberek és cégek által tudták elhozni Gyulára. Fő támogatójuk a Gyulai Várszínház volt, mely nemcsak a termet bocsátotta a rendelkezésükre, hanem anyagilag és egyéb módon is segítette a gyulai előadás létrejöttét – tudtuk meg az elnöktől, aki azt is elárulta, hogy az egyesület úgy döntött, a közeljövőben szeretnék újra Gyulán látni a kézdivásárhelyi színjátszókat.

Kolcsár József, a csoport vezetője és a darab rendezője lapunknak elmondta, a 9.–12.-esekből álló amatőr színjátszó csoport tagjainak elsősorban az önmagukhoz való közelebb kerülés a célja, s ennek az önmegismerési folyamatnak évente egyszer egy előadással „adnak hangot”. A rendező kifejtette: olyan előadásokat választ, amelyek értéket jelentenek úgy a színházi palettán, mint mondanivalójukban.

– Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon örülök annak, hogy sikerült eljutnunk egy olyan városba Magyarországon, ahol van színházkultúra – nyilatkozta Kolcsár József, aki nem mellesleg a Kézdivásárhelyi Városi Színház művészeti igazgatója és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze.

A telt ház előtt bemutatott előadást ötletes rendezői megoldások jellemezték, s a társulat tagjai – fiatal koruk ellenére – derekasan helyt álltak a színpadon. A színjátszó csoport az eredetileg háromszereplős Csehov-drámát tizenegy szereplővel adta elő. Popova Jeléna Ivanovnát és Lúkát, az öreg lakájt is négy fő alakította egyszerre az előadáson. A különböző karakterű, gyászruhába öltözött, „klónozott” özvegyek – akik egyként vettek rész a párbeszédekben – egy-egy női archetípust testesítettek meg. A színpadon, fehérre maszkírozva, megjelent a halott Nyikolaj Mihájlovics is, aki szellemként csak némán tudott perlekedni feleségével, s hol szotyolázva, hol sörözve sétált fel-alá a szereplők között.

A színpadképet hatalmas, mozgatható, fekete paravánok uralták, melyek a darab elején szűk térbe zárták a szeretett férfi képét bámuló, önmagába zárkózó, önsajnálatba merülő feleségeket. Kolcsár rendezésében Popova nem az új szerelem hatására, hanem a csalódás által szabadult ki önmaga és férje emlékének a fogságából. A darab leglátványosabb része a zárójelenet volt, melyben a Szmirnov Grigorij Sztyepánovicsot ütlegelő asszony zsákjából felszálló liszt fehér ködbe burkolta a színpadot.

A komédia végének megváltoztatásával a rendező egész más színezetet és interpretációs keretet adott a darabnak. Kolcsár József a színjátszó csoport adottságaihoz igazodva, modern felfogásban dolgozta át Csehov drámáját. A színészi játék apróbb hiányosságai ellenére a kézdivásárhelyi amatőr társulat előadása szórakoztató volt a közönség számára, s talán nem túlzás azt állítani, a diákok közül akadnak olyanok, akiket láthatunk még színpadon.

Forrás: gyulaihirlap.hu

Kocsány Roland: Sikert aratott a Nagy Medve Gyulán

A kézdivásárhelyi Macskakő Színjátszócsoport tagjai vendégeskedtek városunkban. A fiatalokból álló társulat tagjai a Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület és Gyulai Várszínház meghívására egy Csehov komédiát is bemutattak, nagy sikerrel.

Sokaknak szerzett vidám perceket szerdán este a várszínház kamaratermében a kézdivásárhelyi társulat előadása. A színjátszók A Nagy Medve című produkcióval lepték meg a közönséget, amelyet Csehov műve alapján Kolcsár József, rendező vitt színpadra.

– Egyesületünk célul tűzte ki a határon túli produkciók bemutatását, így esett a választás a kézdivásárhelyi társulatra. Kolcsár József kitűnő rendezésének köszönhetően egy fergeteges színházi élménnyel lehettek gazdagabbak mindazok, akik megtekintették az előadást, szerencsére zsúfolásig megtelt a kamaraterem – emelte ki érdeklődésünkre Bokor Ildikó, a Boróka Egyesület elnöke, aki külön megköszönte a Gyulai Várszínház támogatását.

– A fiataloknak lehetőségük nyílt megismerkedni városunkkal is, amelynek hangulata és szépsége nagy hatással volt rájuk, a kétnapos program után a legtöbben sajnálták, hogy ilyen hamar haza kell utazniuk, de elképzelhető, hogy jövőre újra ellátogatnak majd hozzánk. A kezdeményezésünket sokan támogatták, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a segítségüket – tette hozzá Bokor Ildikó.

Támogatóink voltak: Juhász Attila Hamburgerbár, Varga Attila 4-es Coop ABC, IDESÜSS PÉKSÉG Zsarnócai fivérek BT.

Balog Lajos Képviselő úrnak külön köszönjük a szíves vendéglátást március 19.-én este egy kitünő vacsora partit rendezett vendégeink számára.

Végül de nem utolsó sorban köszönet barátaimnak és a civil embereknek az anyagi támogatásért, akik segítsége nélkül nem jöhetett volna létre programunk.

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..