A gyulai városházán a székely zászló

A Boróka Magyar-Székely Közhasznú Egyesület kezdeményezésére kitűzték a gyulai városházára a székely zászlót. Az egyesület véleménye szerint Gyula kulturális és fürdővárosi központja Békés megyének, kiemelkedő helyet foglal el természeti szépsége és gyógyvize révén. Gyula Magyarországon és a határon túliak körében is közismert és közkedvelt település.

– Székelyföldi baráti és kulturális kapcsolatunk révén szeretnénk mi is szolidaritást vállalni székely őseinkkel és testvéreinkkel – áll Bokor Ildikó elnök levelében.

Miután a városvezetők kitűzték a városháza erkélyén a zászlót, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere elmondta: bár Romániában nem engedélyezik a székely zászló kitűzését, a gyulai városvezetés örömmel tett eleget a kérésnek. Egy európai országban semmi akadálya nincs annak, hogy kitűzzünk egy olyan zászlót, ami nem tartalmaz önkényuralmi jelképet. Ezáltal mi többek leszünk. Nálunk, Gyulán annak sincsen semmi akadálya, hogy idegen állam zászlaját, így a román állam zászlaját állandó jelleggel elhelyezzék a román óvoda épületén, a román iskola épületén és akár a román kulturális központ épületén. Senkit nem zavar. Ezzel is szeretnénk Romániának példát mutatni, hogy Európában normális dolog, hogy egy olyan őshonos etnikumnak, mint a székely népnek, a szimbólumait szabadon lehet használni. Ha kell, a nemzeti szolidaritás nevében bárhova ki lehet tűzni a lobogót.

A sepsiszentgyörgyi református közösségtől kapott székely zászlót holnaptól a városháza dísztermében helyezik el a magyar, a gyulai és az uniós zászló mellett. A külhoni reformátusok a gyulai hittestvéreiknek ajándékozták a zászlót és mindaddig az önkormányzatnál marad, amíg Romániában nem engedélyezik annak szabad használatát.

Forrás: gyulaihirlap.hu

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..