Ady versei jelentek meg a könyvtárban kiállított alkotásokon – Videó

Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából kapcsolódott a Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület és a József Dezső szakkör festőinek közös kiállítása a költő verseihez. A tárlatot Fodor György, a kulturális egyesület alelnöke nyitotta meg, aki a képeken megjelenő kódokat helyezte középpontba köszöntőjében. Az Ady tükrében című tárlaton a költő verseinek hangulatát, történetét jelenítik meg az alkotások.
Az írónak két nagy szerelme volt életében, a képeken elrejtett kódok legtöbbször erre a két személyre utalnak. A gyulai könyvtár előadótermében több mint 30 alkotást állítottak ki, voltak olyanok, akik ugyanazt az Ady verset választották, így egy Ady vers többször is megjelenik egy-egy festményen. A Mogyorossy János Városi Könyvtár előadótermében április 26-ig tekinthető meg a 17 alkotó festménye.

Ady tükrében – kiállításmegnyitó

Az Ady tükrében című tárlaton a költő verseinek hangulatát, történetét jelenítik meg az alkotások.
A Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület és a József Dezső szakkör festőinek közös kiállítása a költő verseihez. A tárlatot Fodor György, a kulturális egyesület alelnöke nyitotta meg.

2017. évi beszámoló

2017. évi beszámoló

Kérjük, idén is támogassa adója 1%-ával a Boróka Egyesületet

Ezt a következőképpen teheti meg:

a. A rendelkező nyilatkozatot (nyilatkozatokat) tartalmazó borítékot az adóbevallási csomagjában helyezze el, vagy lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen, vagy postán juttassa el a februári/májusi határidőig az adóhatóságnak.

b. Nyilatkozatát megteheti a személyi jövedelemadó bevallással együtt a nyomtatványgarnitúra részét képező “perforált” íven is, amelyet majd az adóhatóság választ le a perforálás mentén. (Az adózónak nem kell letépni és külön borítékba helyeznie.)

c. Ha elektronikus adóbevallást nyújt be, rendelkező nyilatkozatát az adóhatóság honlapjáról letölthető nyomtatványkitöltő programmal készítheti el és küldheti meg az adóhatóságnak.

d. Munkáltatói adómegállapítás esetén a rendelkező nyilatkozatot tegye postai borítékba! A borítékot zárja le, lássa el adóazonosító jelével és írja alá úgy, hogy aláírása áthaladjon a leragasztáson, és így juttassa el a munkáltatójához legkésőbb tíz nappal a februári/májusi bevallási határidő előtt.

e. Ha már benyújtotta bevallását, de az 1%-ról még nem rendelkezett, nyilatkozatát a februári/májusi határidőig még papíron, vagy elektronikus úton is beküldheti.

Köszönjük!

Nyilatkozat dokumentum letöltése a bejegyzésben

Ahol az írók eszik egymást

Karinthy kávéház című darabját a máig népszerű író, költő és újságíró, Karinthy Frigyes születésének 130. évfordulójára állította színpadra a Kézdivásárhelyi Városi Színház.

Az irodalmi stílusparódiát november utolsó napján Kiss László színművész adta elő Kolcsár József rendezésében a Gyulai Várszínházban, a Boróka Kulturális Egyesület meghívására.

Karinthy Kávéház

Karinthy Frigyes irodalmi karikatúrái alapján.

Kézdivásárhelyi Városi Színház.

Előadja
Kiss László

Rendezte
Kolcsár József

2018. november 30., 17.00
Belépő: 1400.- Ft
Gyulai Várszínház Kamaraterem
Gyula, Kossuth u. 13.

A Gyulai Várszínház és a Boróka Magyar-Székely Kulturális Közhasznú Egyesület közös rendezvénye.

Mozaik címmel nyílt tárlata a Boróka Kulturális Egyesületnek

A városi könyvtárban berendezett kiállítást december 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Bokor Ildikó elmondta, hogy a kiállítás az egyesület utolsó tárlata a 2018-as évben, amelyen a társaság tagjainak képzőművészeti alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

Hozzátette, hogy a kiállítás azért kapta a Mozaik címet, mert a tagok egyéniségét és a felvonultatott alkotások sokszínűségét – mind témában, mind az elkészítés technikájában – hivatott jelképezni…

Kiállítás – Mozaik

Kiállítás – Mozaik

A Boróka Kulturális Egyesület képzőművészeinek kiállítása. Megnyitja: Fábián Irén Zsófia – képzőművész Időpont: 2018. november 23. 16:30 Helyszín: Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadóterme A tárlat megtekinthető 2018. december 12-ig. Alkotók: Orestyákné Buka Mária, Ungváriné Spiegel Julianna, Andruska Anna, Szabó Anna, Marosán Rózsa, Kondorosi Jánosné, Pekár Edit, Sütő Jánosné, Szép Mária, Szép Zoltán, Fábián Irén

Világvarázs című kiállítás – Meghívó

Világvarázs című kiállítás – Meghívó

Szeretettel meghívom Önt a Nagyváradon élő Schmausz Annamária festő és But Rebeka festő, grafikusművész

“Világvarázs” című kiállítására.

A kiállítás megnyitójának időpontja és helyszíne:
2018. október 25.-én 16:30-kor a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében.

Várad a pillanatok tükrében – Meghívó

Nagyváradon élő fotóművész alkotásaiból készült tárlat.

A kiállítás megnyitójának időpontja: 2018. április 4., szerda, 17:00 óra.
Helye: Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadóterme, Gyula
Megnyitja: Bokor Ildikó a Boróka Egyesület elnök asszonya

A kiállítás megtekinthető 2018. május 4-ig.